Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae
Teiului u. 26, RO - 410477 Nagyvárad/Oradea/Grosswardein
Tel.: +40 259 431 398 Fax: +40 359 410 882
Email: info@posticum.ro
Web: www.posticum.ro
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

augusztus

Isztambul 2009-2010 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legjobban a képek beszélnek róla. Akvarellmázgálásokat és fényképeket is készítettem, ezekkel együtt is csak tizede-hetede lehet ott annak, amit kiemelhetnék belőle.

A grafikus járt itt télen. Most azt gondolhatni, érte jöttem? Neeeeeem... nekem a grafikus ő, ő maga, nem keresném egy olyan helyen, ahol nem voltunk. Mi, ketten. Hanem mert tudom, hogy kiegészítjük egymást. Amerre ő jár, az nekem is jó út. ígyhát kipróbáltam. És működött.

A legjobb dolgok abból sültek ki, mikor nem tudtam, miért. Csak úgy. Nem volt egy adott cél, vagy hiány. Igazából véve fogalmam sem volt, miért megyek és most sincs. Csak.

 

Augusztus 7-ig leadtam minden egyetemi papírt és rendben voltak. A Jugendsherberggel nagy szerencsém volt, mert a szálloda nyugtájával igazoltam, hogy megérkeztem Saarbrückenbe 22-e előtt. Erre még hazainduláskor gondoltam és elmentem külön a szállodába kikérni. A HBK titkársága nem ad ki ilyen lapot. Ott csak a Scheine van, a kimutatás, hogy jelen voltam az órákon. A titkárnőnek mondtam, milyen lapok kellenek, ő úgy rendezte, amint kértem. Itt általában kevesebb papírmunka van, az Erasmusnál pedig még a dátumok is számítanak. A lezárás dátuma például nem lehetett az elutazás utáni, vagyis biztosan végig maradtál. Amikor ezeket leadtam, vele együtt a vonatjegyet is. Itt nem számított, hogyan jöttem haza, mert ezt a suli nem fizette – hanem a dátum. Tehát valami papíros módszerrel kellett hazajönni, hogy igazolhasd. Ha az ismerősöd hoz haza barátságból a kocsiján, az nem elég, mert nincs róla papír.

 

Ezután neten foglaltam egy helyet az egyik bukaresti társaságnál busszal Isztambulig és vissza. Most volt pénzem és azt mondtam, ha nem megyek el, akkor a pénz megy el, zsíroskenyérre és egyéb ilyen hétköznapi dolgokra. Hadd engedjem meg magamnak egyszer ezt a luxust! hogy nem tudom hova és miért megyek. Csak úgy. Nagy költségekbe így se vertem magam, nem ezt kerestem, habár nem is futottam tőle. A busz viszonylag olcsó, most 400 pénz lenne oda-vissza, ez nem sok ekkora távolságra. Aludni meg, gondoltam, hálózsákkal akár az ég alatt is lehet ilyen melegben.

 

 

 

Még volt okom. Magamat is kerestem ezzel az utazással. Igen, most mindennek vége, hazajöttem Romániába – és? majd államvizsga igen, de az már csak a suli vége. A saarbrückeni üveges üres műhelyben ülve azt gondoltam: csak láthassam azt a sárga fényt, ami Romániában van. világosan kitetszett ott, a magányban, hogy értelmetlen az életet lehetőségek nélkül, kihasználatlanul szaladni hagyni. mi, akik mind otthon vagyunk, ahol annyi találkozás van, mi, akik tkp. nagyon akarunk találkozni mert nagyon szeretjük egymást, miért toporgunk tehetetlenül? nem értem.

Aztán amikor Romániába beléptem az első levegőszippantással visszajött az összes addigi romániai hatás. Rájöttem, kezdtem, nekem itt nem jönnek össze a találkozások. Rövid európai utam alatt, Saarbrückenben és Saxon-Sionban sokkal több ember talált rám és több nekem szóló élmény. Az első, ami a határon innen velem történt, az volt, hogy felpuffadt a gyomrom. Más a levegő. Ugyanattól az ételtől ott jól voltam, itt meg belebuknék a földbe. Tudtam, hiába van a grafikus ugyanebben az országban, most sokkal távolabb vagyunk egymástól mint ott. Mert nekünk az a hely adatott találkozni, és nem más. Ennyi a felület amit a világegyetemtől kaptunk ezúttalra. A többit erőltetnénk. De nem fogjuk persze. Itt – itt nincs találkozás. Nem tiltakozom ellene, nem futok utána, csak valahogy nem jön össze. És ahogy telik az idő, egyre és egyre távolabb van. Egyet tehetek: én legyek közel az úthoz. Akkor, aki rajta van, megtalál.