Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae
Teiului u. 26, RO - 410477 Nagyvárad/Oradea/Grosswardein
Tel.: +40 259 431 398 Fax: +40 359 410 882
Email: info@posticum.ro
Web: www.posticum.ro
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 1

november

Isztambul I.4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindezek Taximban. A harmadik találkozás ugyanitt egy dobüzlet. Fehér Holdnak hívják az eladó srácot. Valamilyen fogyatékossága volt, már nem tudom mi. Talán remgett a keze? Kapok tőle sok zenét a laptopjáról, közte Erkan Ogurt. Fényképet is ad, eredeti méretet, vizet fotózott. Most van usb-m a képeimmel, cserélünk. Kipróbálom a dobokat. Van cserép és bőr, van amelyikhez erős ujj kell – általában csak erős, edzett ujjra szólnak. Csak a tablák érzékenyek a legkisebb pöccintésre is, illetve a hályogosok. Van csergődob is. Elmegy szendvicset venni, felét nekem adja.

Ugyanezen az utcán lennebb találok egy kirakatot ruhákkal. Ezek azok, amilyent akarok. Pont az a szabás, az az anyag, az a szín és az a méret. Tehát a gondolatok és álmok mindenkié: körbekeringenek és valakinél valósággá válnak. Itt vannak az én ruháim. Bemegyek, az árak borsoskák, de most meg tudom engedni. Nem sokat gondolkozom. Ha ez az – ez az. Nadrágot veszek főleg, mert Romániában sohasem volt rendes nekemvaló a legelegánsabb butikban sem. Ezeknek anyaga pamut és nézem a címkét, Nepál. Bő, szoknyának is jó, mégis nadrág, ugrani is lehet benne, mégse fújja fel a szél, ha fáznék, azt veszek alá, amit akarok, zsebe is van. Egy szó mint száz, tetszik, és az üzlet is, úgy, ahogy van. Találok egy fehér csontgyöngyből készült imafüzért 108 szemmel. Ez nem török, hanem buddhista, a török 99 szemből áll Allah 99 nevének tiszteletére. A 108-as szám Indiában szent, a teljesség száma. Mantrákat mondok rajta. Később időmérni használom az üldögélésben vagy az utcán, zsebemben.

Ami itt történt és amit itt vettem, abból évekig éltem-élek. Egy kicsi mozdulat is elég tágas tudott lenni, hogy mindig inspiráljon. Másik üzletben vettem azt a kék kabátot, amely még mindig megvan. Töltött pamut, ez is Nepálból, apró üvegkörökkel és sötétkék hímzéssel. Ha nagyapámat elképzelem, akkor ez a kabát tökéletesen hozzáillik. Úgy érzem, mintha ő adná fel rám. Meleg is, hideg is, ahogy kell. Nyári kánikulákat ezzel vészeltem át, ugyanúgy a kolozsvári telet. Isztambulban nekem érdemes kereskedni, adni és venni, keresni és találni. Ez különben is kereskedő-ország, kereskedő-nép és kereskedő-város. Ért a kedvességhez, hát ezt könnyen találtam itt és könnyen is tudok mit kezdeni vele. Ők is velem, mert midnenhol szívesen fogadtak.

Az autópálya mellett érdeklődöm valamiről. Egy embert szólítok meg. Elmagyarázza aztán azt mondja, inkább megmutatja. Velem jön, azaz én vele, útközben elhaladunk egy pereces mellett és vesz. A török perecet én hívom így itt, külön neve van ennek az édességnek, valójában pánkótészta cukorba és olajba áztatva. És 35 fok melegben árulva. Nem tudom megenni felét se. Odaadjuk egy kéregető gyereknek – ilyen is van bőven. Kéregető felnőtt kevesebb. A felnőttek nem járnak körül, hanem leülnek valahova és kitesznek egy tárgyat, egy zsebkendőt pédául, amiből világosan látszik, hogy adhatsz nekik. Ha járnak, kevesen és többnyire nők. Többnyire gyerekkel. Én gyorsan lépegetek, a fiú mellettem könnyen, azért sétálósabb. Nézek körül és már rohannék is át a kocsik között, amikor visszatart a kezemnél: Ne siess. Nem félsz? Aztán együtt megyünk át. Mesél a családjáról, aki máshol lakik. Ő Isztambulban dolgozik egy varrodában reggeltől estig, mondja az órarendet, az órákat és amit varrnak. Angolul beszélünk, ő keveset tud, abból próbálok érteni. A többit kitalálom.