Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae
Teiului u. 26, RO - 410477 Nagyvárad/Oradea/Grosswardein
Tel.: +40 259 431 398 Fax: +40 359 410 882
Email: info@posticum.ro
Web: www.posticum.ro
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

augusztus

Isztambul I.7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor megkezdődik a böjt, a nappali kajás üzletek egy jó része bezár. Nincs most palacsinta, kebab meg ilyenek. Aki nyitvatart, az a turistákért. A levegőben van az éhség. Milliónyi ember a megállóban, a gyerekeknek vesznek valamit, vagy ihatnak vizet, ha nem bírják. Én szégyellek enni. Félrehúzódom a megálló mögé és csendben majszolok, ha muszáj. Alkonyatkor kiált a müezzin. A mecsetek körül konyhát állítottak fel. Vahab mesélt róla. Itt, pont annál a mecsetnél, amely az egyetem előtt van, ingyen ehetnek. A nagy mecsetnél szintén van ételosztás és persze minden nagyobb mecset körül vannak pénzes konyhák is. Alkonyatkor mindenki imára megy. Ezúttal van beszéd is a kihangosítón. Míg a Koránt olvassák fel és magyarázzák, a családok a hosszú asztalok köré ülnek vagy a fűre. A nők tetőtől talpig eltakarva, a szigorúbb irányzat követői tiszta feketében arcfátyollal. Most látom, mekkora is egy átlagos török család. Minimum tíz ember üli körül az asztalt. A mecsetből felolvasnak nekik, ők esznek. Az étel szabad, többnyire egyszerű. Rizs és borsó, vagy bulgur.

Másik utcai étel a piláf, rizs csirkehúsmorzsákkal keverve. Kebab természetesen. A legtöbb török mégsem ezt eszi tisztességes kajának. Egyszer beülök egy vendéglőbe. Mindenki néz, mert nő vagyok és mert egyedül. Azért kiszolgálnak, nem sietősen, mert egy csoport férfi is jön és rendel. Előbb ők. Salátát esznek, sok uborkát, jaurtot és paradicsomot. Én saormát rendeltem, ez kenyérbetekert zöldség. Vegetáriánusat. Ők tányérról esznek. Gyakori az ajran, sós joghurtmártás. Mindenhez jár. Ezt rézkannácskákból töltik. Más alkalommal egy sovány, aszott kékköpenyes villanyszerelőt látok ebédelni az utca szélén. Komótosan kisszékre ül, egy másik kisszéket tesz maga elé. Ez egy kisebb macskaköves utcának a zsákutcája, itt kivételesen nincs kocsijárás – hát teheti nyugodtan. Leül a kék fal mellé az árnyékba. Egy szelet kenyér, uborka, valami tejféle és egy nagy szelet dinnye. Késsel vágja le a kocka alakú falatokat. Lassan, keveset és könnyűt. Ebben a pillanatban még az is pihentet, ha nézem.

 

Az utcák meredekek. Ha csak elég szélesek egy járműnek, van rajtuk forgalom. ül az ember, eszi a rizsét, az uborkáját vagy ereszkedik a párjával és a könyökétől két centire megy egy fuvarozó. közben még két sor kocsi az utcaszélen, a motorbicikliről most ugrálnak le a macskák.

 

Ennyi most az első Isztambuli útról. Amikor megérkezem Máréfalvára, anyám épp menni készül a faluba. Nem áll meg. Hirtelenjében látja lelkes arcom és hall néhány szót. - Ha ennyire jó neked, tanulj meg törökül.

Első alkalommal többet felvettem a városból. A másodikban kevésbé érdekelt a kezdeményezés. A mindennapokért mentem. üres időért. Ha a világból valaha kifogyna, itt megtalálom. Megyek egy sikátoron, szegénynegyed, és tudom, egyszer már jártam itt. Dinnyét veszek és cipelem. Múzeum? nem tudom, ott van a park túlsó felén, az Aja Szófia is, nekem most jó ez a fű. Van szőlőm. Süt a nap. Vannak kövek. Sok ember. A mecsetben friss víz. Szabad lábat mosni. És akármikor árnyékban ülni hátul a szőnyegen. mi nekem ez a város? az, ahogy emelkednek a bokák. Jöttem a kövön üldögélni, a tengerhez, látni, kinyújtózni, ülni, lenni, csak úgy.