Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae
Teiului u. 26, RO - 410477 Nagyvárad/Oradea/Grosswardein
Tel.: +40 259 431 398 Fax: +40 359 410 882
Email: info@posticum.ro
Web: www.posticum.ro
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 1

április

10 Isztambul 2010 zen történetek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Július tizedikén érkeztem. A busz ugyanott tett le majdnem, ahol tavaly a másik társaság: egy kissé lennebb az egyetemtől, az Aksaraynak nevezett központi kerületben. A többi utas percek alatt elpárolgott a mellékutcákba. A török asszony és a menye taxiba szálltak. A társaság emberei kipakolták a nagy kartondobozokat, amilyenekt itt minden reggel leragasztóznak a hotelekben. Vettem a két hátizskot, előre a kicsit és hátra nagyot, és elindultam Fuat pasa szádjára. Még sötét volt. A szállodát zárva találtam. A szádon ketten ámbolyogtak és nevetgéltek, jó fáradt az arcom, gondoltam magamban. Visszatértem az egyetem elé, a magas lépcsőkhöz, arra a részre, ahol padok mellett zöld fű és sok szemét tenyészik. Az őrök rögtön beszélni akartak velem. Yok problem, mondták, ülhetek ott nyugodtan.

 

Azt sem tudtam, a yok problem vajon kérdés-e. Mármint van-e valami gond? Nincs, nincs, integettem, megismételtem: yok problem, yok problem. A két őr bemutatkozott. Serkannak hívták az egyiket. Honnan jöttem? Inglizce? Almanca? Italyanca? Romanya. Van hotel, ahol megszálljak? Igen és mutogattam nekik a helyzetet.

 

Van egy szálloda, most be van zárva, reggel kinyit és itt akarom megvárni. Erre azt értették, be van zárva a szálloda. Előkerestem az angol-török zsebszótárt és próbáltam mondani: várom hogy kinyisson. Ki fog nyitni. Van telefonszámom? kérdezték. Nem kell, válaszoltam. Felhívom a barátokat? Felhívom a szállodát? Nem kell. Nappal nyitva van, mondtam. Aztán hallgattam és becsuktam a szemem. Az őrök odébbhúzódtak.

Időnként visszajött az egyik, aki bemutatkozott. Később ő hozott egy másik őrt aki talán jobban tud angolul és ő is végigkérdezte ugyanazt. Az oldalsó padokon ketten ültek. Fejem a tenger irányába fodrdítottam. A hátizsáknak támaszkodtam, felkucorodva a padra. Kerestem puhább helyet a fejemnek. Előző nap esett Isztambulban, az utcák nedvesek voltak és a levegő inkább víz. Az egyik kendőt a derekam köré tekertem, a másikat szorosabban csavartam a fejemre. Kivettem egy pulóvert. A kisebbik táska félig még melegített. Sárga és fehér utcalámpák világították meg a tért és a mecsetet.

A fáradságtól le-lecsukódott a szemem és a reggeli nedvesség hamar kinyitotta. Hajnalodni kezdett. Néztem az egyetem óráját. Fél négy előtt ültem oda le, mindjárt négy, fél öt és így a többi. Az égen a felhők rózsaszínűek és az ég fekete. A felhők visszaverik a város fényeit. Világosabb lett és leoltották a lámpák egy részét. Maradt a mecset zöldre világosított kupolája, miközben a felhők még mindig rózsaszínűek. Derengésre megjelentek a sirályok kukázni. Elaludtak az utolsó lámpák. Mindjárt nappal, mindjárt jönnek a kereskedők és felhúzzák a rólót az üzleteik előtt.